| CÉGRŐL |
|---|
| A Kapitány Vetőmag Kft. székhelye
Bács-Kiskun Megyében Kalocsán található. Cégünk 1988 -ban kezdte működését. Kezdetben vetőmag kiskereskedelem volt a profilunk.1992 -ben kezdtünk vetőmag nagykereskedelemmel foglalkozni. Eleinte csak a környező településeket láttuk el vetőmaggal, majd Bács-Kiskun megye egész területét. Jelenlegi ellátott területeink: Bács-Kiskun megye, Pest megye, Csongrád megye, Tolna és Fejér megye egyes részei. 1997 óta foglalkozunk sajátkiszereléssel, jelenlegi színes tasakos vetőmag kollekciónk közel 70 kis tasakos és 10 nagy tasakos vetőmagból áll. Ezen kívűl foglalkozunk még nagy magvú gazdasági vetőmagok kiszerelésével, mint pl. (borsó, zöldbab, csemege- kukorica, takarmány-répa, bioburgonya stb.) Termékeinket egyre több helyen, valamint 10 OBI áruházban is megtalálja, valamint a nagyobb Áruházakban, Gazdaboltokban. A GLS Magyarország Kft.-vel kötött megállapo- dásunk értelmében, rendkívűl rövid határidővel szállítunk az ország bármely pontjára. Az alábbi térképen, a rendszeres túrajárattal ellátott terület van feltüntetve. Pontos információval ügyfélszolgálatunk készséggel áll a rendelkezésére. |
![]() |
Viszonteladók jelentkezése Ha Ön még nem forgalmazza, de szívesen forgalmazná termékeinket kérük jelentkezzen, hogy felvehessük Önnel a kapcsolatot!
|
(C) 2004. Kapitány Vetőmag Kft. |